HTML

Nowa Wieża Babel

"a szép és csodás dolgok, míg fennállnak és szemmel láthatóak, önmaguk emlékei, s csupán akkor szól róluk ének, ha örökre elpusztultak" - Tolkien mester szavaival élve azon gondolataimnak szeretnék itt emléket állítani, melyeket talán érdemes megóvni a pusztulástól

Friss topikok

  • d6: Amin felháborodsz, az pont azért van, amiért felháborodsz az Igazság árán is. Ez pedig a célközöns... (2009.07.05. 00:25) 56 pofon a szarháziaknak
  • d6: @SD: Nyilvánvaló a felháborodásod. A buzikkal kapcsolatban az a véleményem, hogy nem is feltétlenü... (2009.07.05. 00:08) Gyalázat
  • d6: A "Néha" komolyan tetszik. (2009.07.04. 23:21) Wiersze - Niebo
  • d6: Én is már találkoztam ilyen emberrel, de szerintem attól, hogy mondjuk korábban nem beszéltetek, v... (2009.07.04. 23:10) kapcsolatok
  • d6: Szerintem a legjobb az, ha minél hamarabb kilépsz a hideg padlóra, és hagyod egy kicsit, hogy fázz... (2009.07.04. 22:56) razem, a jednak osobno

Linkblog

2008.10.24. 20:39 Mse

56 pofon a szarháziaknak

Hát igen. Újabb október 23. Egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. Mit is ünneplünk ilyenkor? Ja, igen, Bem apót! Mondja a 20. századi fiatal értelmiség. Még szerencse, hogy a mindenhol fogható kereskedelmi csatornák igyekeznek erősíteni történelmi emlékezetünket.

Az első versenyző a jó öreg RTL Klub:

Október 23.

Erős indítás, a szokásos Blinky Bill, Pokemon, Digimon, Hupikék törpékkel. Nehogy már valami Szaffi szarságot, mi? A mai srácok már nem élveznek semmit, amiben nem ömlik a japán rajzfilmfigurák vére. Utána a Dzsungel könyve 2. Mindegy is. Erős próbálkozás egy legalább történelmi témával,  a Hannibál-Róma rémálma képében. Kár, h a korszakot kicsit mellélőtték. Nem baj, történelmi, az már komoly film, nem? Olyan komoly és magyar érzelmű alkotások után, mint az Én és a kölyök /mi a fene az???/, illetve a Twist Olivér, gyors szellemi mélyrepülésben jön a Szomszéd Nője Mindig Zöldebb. Amivel megkorornázzák a menüt, az a főmüsoridőben lenyomott Hihetetlen Család című amerikai rajzfilm, illetve az Anyád napja. Méltó tisztelgés a forradalomban elesett hősi katonákért. És akkor jön, 23.15-kor egy nagyon halvány próbálkozás az 56 csepp vér musicallel. Biztos rengetegen nézik este 11 és 1 óra között.

Október 24.

Szerencsére nem maradunk most se Walter Matthau nélkül, jön a tegnapi siker második része. A fő terítéken a Zorro álarca és a Halálos fegyver 4.Majd fél 1től egy kőkemény 30 perces dokumentumfilm A Forradalom arcai, a nagyon elszánt éjjeli magyaroknak.

Gondolnátok, ezt már nem lehet alulmúlni. De az idei legalpáribb szennycsatorna Arany Középső Ujj Díját mégis a TV2 viszi:

Október 23.

Nem hittem volna, hogy a japán tömegmészárlás után van gagyibb, de a TV2 mindig okoz meglepetést:

Tv2 matiné
- Casper
- Tutenstein
- Kenguk
- Benjámin, az elefánt
- Mizújs, Scooby-Doo?

Ide már tényleg az alsókategóriás amerikai szenny jut. Mindegyik örökérvényű, emlékezetes alkotás, nem is érdemlik, hogy helyezést írjak nekik: Hercules és Xena:Harc a titánokkal, Charlie, minden kutya a mennybe jut 2., Óriásláb esete Hendersonékkal /szánalom különdíj/, Gyagyások serege /???/, Bean, az igazi kataszrófafilm, és amivel végképp sikerült a szarba alázni 56 szellemét, az a főműsoridő: /dobpergés/ Bajos Csajok és Sztárom a Párom...Hogy nem sül le a pofájukról a bőr, mikor este fél 12 kor leadják a Szabadság, szerelem című kritikátlan filmet, olyan gagyi huszadrangú színészekkel, mint Dobó Kata, akit Hollywood már leselejtezett, illetve a nagyon tehetséges és nagyon intelligens Fenyő Iván.

Október 24.

Macska, Eltakarítónő, Kalcium Kölyök, Hal a tortán. Azért az itt élő magyar kisebbség kedvéért beadják a Szabadság vihara című dokumentumfilmet, 23.45-kor.

És a harmadik jelölt kapja a Pofátlanság Különdíjat és ez nem más, mint a Viasat3.

Ennél ocsmányabbat még nem láttam. Még csak műsorváltozás sincs. Nem, megy a Lety a csúnya lány, a Nash Bridges, a Vészhelyzet, a Szívek szállodája, Monk, és a CSI... Ilyet nem láttam azóta, hogy karácsonykor lenyomták a Keresztapa trilógiát ünnepi filmként, méltón Jézus Krisztus születésének fontosságához.

 

Akár vicces is lehetne, de nagyon nem az. Ez valójában az az iszonyat, ami csak ebben a nem evilági országban lehet valóság. Mikor egy nemzet büszkén megtagadja és leköpi azokat a hősöket, akik azért adták az életüket egy elnyomó szuperhatalommal szemben, hogy megszabadítság az országot az elnyomástól. A kurva életbe már, nem érdemli meg az a sok fiatal férfi és nő, gyermek, apa, férj, akiket brutálisan mészároltak le Apró Antal és a haverjai, hogy egyetlen napon ne a rohadt reklámérdek győzzön? Hogy ne a bajos csajokat nézze a pórnép? Tudja ez az ország egyáltalán, hogy mi a fenét ünneplünk? Könnyek vannak a szememben, ha arra gondolok, hogy most annak az Apró Antalnak a veje és lánya koronázza meg könnyezve Nagy Imre sírját, aki meggyilkolta a szabadság reményét? Aki több százezer életet tett tönkre, embereket kínzott és gyermekek jövőjét vette el. Erre senki sem akar emlékezni. Hiszen Horn Gyula, a pufajkás, most kitüntetést kap, a first lady pedig, akinek családja benne volt a II. János Pál elleni merényletben, büszkén vonul és milliomos férje meg kormányozza az országunkat. Az a félőrült barom, aki teljesen eladósította az országot a bűnöző sleppjével. Ott a díszes társaság: Veress János, Zuschlag, az alkoholista hadügyminiszter... Nem, bocsássuk meg a bűneiket...Nem, ezeknek börtönbe kellett volna kerülni a rendszerváltáskor, mert nem változnak. Ugyanazok a kommunista módszerek: démonizáljuk Orbán Viktort, keverjük botrányba az összes jobboldalit, szerencsére ezek nem túl sikeres próbálkozások voltak. De zseniálisak. Mert elérték, hogy a magyar zászlót megtapossa a magyar, hogy gyűlöletből fújjon valakire, hamis vádak miatt, elérte, hogy a magyar ne tanuljon történelmet, hogy megvakuljon az egész szar nép. Hogy lehet, hogy azoknak a hősöknek az utódai, akik az életüket adták azért, hogy szabad lehessen az ország, akiket ártatlanul akasztottak fel bűnökért, amiket nem követtek el, akik azért küzdöttek, hogy az országot felprédáló vadembereket ne kelljen felszabadítónak nevezni, hogy lehet, hogy ezen hősök utódaiból egy szánalmas csepűrágó banda lett? Ma nem lehetne forradalom, mert a fiatalok inkább a Bárt nézik, vagy elmennek piálni. Mert a mi boldog liberális világunkban, mindenki azt csinál, amit akar. Hazudhat és mi megünnepeljük, mert tiszta ember. Eladósíthatja az országot, de nem baj, mert ráfogja másra és mi, rendes plebs módjára bólogatunk és ünnepeljük őt.

Most azért okosabban csinálják, mint 50 éve. A Kádár-módszer megteszi a hatását. Hamis jólétért cserébe nem látnak, nem hallanak, csak szavaznak, csak szavaznak. És elérik, hogy a nemzeti ünnepünk, már csak iskolaszünetté silányodjon. Legalább a gyerekeknek nem kell iskolába menni.

 

Neveket akarok hallani, kik 56 hóhérai,

Kik hoztak ítéletet, egy tiszta forradalom felett.

Mert a bűn az csak bűn marad, kezükhöz vér tapad.

Istentől embertől ne várjon irgalmat,

Ezernyi áldozat, most sírjából felmutat,

Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat!

Én inkább megnéztem a Hír TV-n a Wittner Mária interjút, aki mesélt az igazi forradalomról, a bukásáról és hogy másfél évtizeden keresztül bűnhődött azért mert hazafi volt.

Szégyellje magát ez a nép. Nem érdemel hősöket. El fog süllyedni.

 

1 komment


2008.09.25. 16:35 Mse

Gyalázat

Hosszú és fárasztó nyár után újra itt vagyok.

 

Mindig is neurotikus típus voltam, de amit ma tapasztaltam, az irtózatos. Tényleg sírni van kedvem. Kaptam egy linket, a Bár 2.0 oldalára irányított. Én nem hittem volna, hogy a Való Világot alul lehet múlni, de minden csatornák legolcsóbbika, legszennyesebbike sikerre vitte a vállalkozást. Valóságsót csinálni amúgy is nagyon gáz dolog, kutya se kíváncsi az ilyesmikre. Gondoltam én.

Beválogatnak tizenvalahányat proletár országunk legbutább és legsekélyesebb entitásai közül. Oké. Hát vége a Balázs shownak, ki kellett tölteni a virslizabálók napját, nehogy elkezdjenek gondolkodni. A választás mondjuk tökéletes, pornószínész, egy két buta modellcsaj, néhány életművész, diszkós, akik azért jöttek, hogy megmutassák a világnak, hogy a kigyúrt, plasztikázott, stb. testük mellett nekik igenis vannak értékeik. Hát a válaszom ennyi: NEM, sajnos nincsenek...

Értelmetlen verbális próbálkozások után, nyilván rájöttek a műsorkészítők, hogy az egész dögunalom, annyira hülyék, hogy senkit nem fog érdekelni 2 nap után. Így marad a másik, ami az embereket a televízió előtt tartja és ez nem más, mint a szex. Erre vonatkozóan az egyéb realitykben is voltak halovány próbálkozások, de a Viasat3, körülbelül egy alsókategóriás szexcsatorna szintjéig süllyedt. A zuhanyzóban ugyanis (!)nincs függöny(!) vagy zuhanykabin. Élő egyenseben, szerencsére 1-2 ember legalább fürdőruhában zuhanyozik, de szerencsére ez egy pornósnak nem okoz gondot. Ocsmány. Este sztritíz, az Activity győztes fiúknak. Olcsó. Az egy dolog, hogy betekintést kell nyernünk a ribancok ruája alá, de csak nekem tűnik fel, hogy ez iszonyat? Hogy ezt korhatár nélkül adják le és teszik fel a netre? Hát már ennyire elliberalizálódtunk? Akármelyik gyerek nézhesse meg?

Gyűlölöm azt a világot, ahol ugyanezen a csatornán, egy 10 éves gyerek azt mondja egy kis ribancnak, hogy jó melled van. Gyűlölöm azt a világot, ahol ugyanez a ribanc elmondja a gyerekeknek, hogy akart ő polgári foglalkozást, de a playmatkedést jobban megfizetik, ezért ezt választotta. Gyűlölöm azt a világot, ahol reklámként kell néznem, hogy az éjszakáik jobbak, mint a nappalaitok? Hogy arra bíztat, hogy lehetőleg 4-8 lánnyal csapj orgiákat, mondjuk a feleséged mellett. Gyűlölöm a világot, ahol tolerálnom kell, hogy buzik keresztekkel masztrubáljanak. Gyűlölöm az egészet.

Miért kell egy ilyen szánalmas ösztönvilágban élni? Ahol az értékek nem léteznek, ahol semmi nincs, csak szex és élvezet? Ahol az a lényeg, hogy hol vannak az akciók, hogy lehet a legolcsóbban csillapítani szánalmas vágyainkat és ösztöneinket.

Olyan dühös vagyok, hogy képtelen vagyok összefüggő mondatokat fogalmazni.

Midenesetre én nem akarok gyereket szülni arra a világra, ahol az oviba fogják behordani a pornóújságot a ygerekek. Egyszerűen belefáradtamebbe az életbe. Szeretném megnyomni az off gombot és eltűnni örökre. Nem kell az egész.

4 komment · 2 trackback


2008.04.14. 09:12 Mse

razem, a jednak osobno

Szörnyű lehet, ha valakit megtámad egy súlyos betegség. Szembenézni egy gyilkos kórral, magával a halállal, embert próbáló feladat. De a test fájdalmát viszonylag könnyű orvosolni, a hibáit meg lehet javítani műtéttel, kezeléssel. A halál ellen lehet küzdeni, kitartással, támogatással. Ha pedig elbukik az ember, ha legyőzi a betegség, azt mondjuk: életét vesztette.
És mi van, ha a sors alattomosabb? Ha a baleset nem a testünkön ejt sebeket és a fehér köpenyes orvosok nem tehetnek semmit? Mert a test fájdalmánál ezerszer égetőbb a lelket megtámadó pusztító erő. Nincs rá gyógyszer, nincs enyhülés, nem lehet észérvekkel sem hatni ellene. Ott van belül, mardos, gyötör nem lehet másra gondolni, ezzel kelsz és fekszel, ráadásul erősnek kell maradnod a mindennapi életben...
És a sors néha igen aljas. Nem ott támad, ahol felveheted a kesztyűt. Olyan helyre döf egyet, ahol nem számíthatsz rá, ahol nem hiszed, hogy érhet támadás. Amit mindennél biztosabb bástyának hittél. Kirántja alólad a szőnyeget és az életedből épített üvegkastély darabokra törik. És nem akarsz haragudni, nem akarsz már sírni, vagy bosszút állni, csak egyes egyedül arra vágysz, hogy bár ne történt volna meg és visszabújhatnál a biztonságos, meleg takaród alá, ahol még minden rendben van és a hideg sehol nem hatol be alá. De már lerángatták a takaródat, reggel van és fel kell kelni.
És megteheted a bizonytalan lépéseket a hideg padlón egy új kezdet felé, ha nem nézel hátra, elfelejted a rémálmot amiből felriadtál. DE nem kísért e majd egész nap? Nem jut e majd eszedbe, ha látsz valami ahhoz hasonlót és nem rántja e majd össze a zsigereidet az emléke?
Kiskoromban volt egy szörnyű álmom. Egy fekete szobában feküdtem egy sötét ágyon és nagyon féltem, mert ijesztő volt az egész környezet. Alattam sötét lépcsősor és mikor a fal felé akartam fordulni, kinyúlt egy sötét kéz belőle én meg felriadtam. Többször visszatért és ma is megborzongok attól a látványtól, pedig kislány voltam még. Más rémálmot hamar elfelejtettem és felidézni se tudnám már.
És mi a garancia, hogy elmúlik majd a szorítás, a szorongás, a megalázottság érzése? Hogy lehet felépíteni azt ami eltört? Amiben csalódnod kellett?
És ha az ember nem képes felkelni a meleg ágyból és nem lép ki a hidegbe, meddig tart a fájdalom? Amíg az ember elméje megbomlik az őrjítő tehetetlenségtől? A lelked sose forr össze és megcsonkítva marad? Hogyan védd meg magad az észt vesztő fájdalomtól?
Készülj fel, hogy lehet, nem fog menni. És hiába vágyakozol és sírsz, ott marad.
Vagy építgetheted az új üvegkastélyt, esetleg a szőnyeg nélkül, és reménykedsz, hogy azok a felsőbb erők megkímélik.

1 komment


2008.04.08. 19:21 Mse

Wiersze - Niebo

Néha

Néha kereslek,

Mikor nem vagy velem, hideg hajnalon,

Néha gyűlöllek,

Ha minden szavad szánalom.

Néha csodállak,

Mikor szíved tiszta, mint a fény,

Néha utállak,

Ha a lelkem neked mit se ér.

Néha kívánlak,

Mikor a holdfény megcsillan ajkadon,

Néha elvágyom

mellőled, Ha teszed, amit akarsz, s én hagyom.

Néha borzongok,

Mikor kezed siklik a hátamon,

Néha megtörök,

Ha szavad csupa rágalom.

Néha szédülök,

Mikor illatod az égbe repít,

Néha megvetlek,

Ha nincs benned erő, s tested szelíd.

Néha érted égek,

Mikor pillantásod elcsábít,

Néha haragszom,

Ha egy szavad is meglágyít.

 

Csak egyvalami örök, egy érzés nem ereszt!

Hogy amit irántad érzek, színtiszta szerelem.

 

2006.tél


 

Álom


 

Könnyben ázó arcom
A múltba veszik talán,

Megsárgulnak a fájó képek

Szívem sötét falán.

 

A boldogság fáj a könnyek helyett,

Meggyógyít mindent szikrázó szemed.

Gyönge lelkem, ha retteg talán,

Karodban megnyugvásra talál.

Ha ajkad nem símogat,

Ha nem vagy velem, hiányod kíméletlen, harap.

 

Ölelsz, védesz, táplálsz, éltetsz,

Lehet, ez csak álom,

Remélem az és örökké tart,

S te leszel halálom!

 

/2007. február/


 

Vallomás


 

Sötét hideg éjszakámban

Csak kiáltottam a semminek,

Mint a haldokló, ki kínjában

Feloldozást keres.

 

Beléptél aztán, a hideg verembe

És behoztad a fényt, magányos életembe.

S, ha megcsókolsz, és karodba zársz

Új erőt adsz nekem.

Csukott szemmel is látom,

Hogy megmented az életem.

Vak vagyok, mély szakadékon átvezetsz,

De nem félek, ha érzem, ahogy megfogod a kezem.

 

Nem tudom, kellek e. Nem tudom, vad vagyok.

Szelídíts meg ha akarsz és mindenem odaadom.

 

Nélküled halottnak érzem magam,

Száraz, szürke avarnak.

Legyél velem mindig,

Mindig érezni akarlak!

 

Csak velem légy, amit akarsz, vedd el,

Vedd el, ami kell, csak kérlek, soha ne hagyj el!

 

Mert ha hideg szívem forró kezedbe fogod,

Megmelegíted, de könnyen el is pusztíthatod.

Félek. Az életem egy, és nem örök.

Ha nem szeretsz, vagy bántasz a szívem, összetöröd.

 

Ölelj meg, simogass, a világtól védj meg!

Vagy menj el most, és ne nézd,

Ne lásd, ahogy elpusztulok érted.

 

Hisz sosem voltam erős, soha nem is éltem,

De, mint egy csepp vizet a száraz ajkak,

Úgy akarlak Téged!

Akarlak, és ha elfogadsz, felajánlom azt a keveset:

Amit adhatok, fájó, törékeny lelkemet.

 

Nem tudom, hogy mi a jó,

Vagy mikor, mi a helyes,

Csak azt ígérem, amire én is vágyom,

Hogy szeretlek, s hogy Te is szeress.

 

 

/2007. március utolsó napján/

1 komment


2008.04.08. 19:12 Mse

Wiersze - Piekło

Szeretlek

 

Hiába száll a szomorú ének,

Mégis elfog valami szép öröm.

Minden hideg éjjel,

Mikor a szívem kerékbe töröm.

 

Kerékbe töröm, vérem ömlik,

Vágy kínoz, s ha kivérzek, meghalok,

Ott leszek előtted kiterítve,

Sötét, jeltelen ravatalon.

 

Jöjj, egy csokor száraz rózsát

Dobj élettelen testemre,

De ne nézz rám,

Csak taposs széttépett lelkemre.

 

Bűnöd én vagyok!

Itt fekszem, halott mementója

tettednek, Hideg arcom,

Szemem fagyott,

Vádlón rád ragyog.

 

Mint villám csaptál belém,

Izzó, barna szemeddel!

De minden vihar tovább áll,

Tedd te is, ne törődj a lelkemmel.

Neked én semmi vagyok,

Nekem te a minden!

Borzasztó a fájdalom,

Tőrként döfsz át engem!

 

Remélem, hogy meghalok…

Szívem űrt hagy a földön.

Hogyha benned nem és boldog vagy,

Téged is megöljön!

 

 

De a kínzó vágyak elmúlnak,

A savas könnyek elfolynak.

A semmiben állok egyedül,

Szembenézek veled rendületlenül,

Nem félek többé, csak szenvedek.

Mert nem megy, hogy meggyűlöljelek.

 

Te vagy a tiszta fény!

Életet adsz, véredből iszom!

De nem! Nem hagyod, hogy éljek.

Minden csókod rágalom!

Bőröd bársony szögesdrót,

Ahogy húsomba tép, kínzol, szenvedek.

Megőrülök, de még többet akarok

belőled, Erről nem tehetek!

 

Vasláncon rángatsz, megalázol, tépsz!

De nem bánom, mert

Minden perc, mit velem töltesz,

Nekem aranyat ér.

Testemből, lelkemből ömlik a vér,

De tudom, mindent odaadnék,

Ha csak egy napra is,

Az enyém lehetnél…

 

Egyszer, ha ölelnél!

Csak egyszer, ha szeretnél!

Csak egy darabot hasíts nekem szívedből!

Nem bánom, ha bántasz, kínzol,

Csak ne nézz így, rajtam keresztül!

 

Legyen egy szép éjszaka, egy álom,

Mikor kívánsz, megkapsz és

Átgázolsz rajtam, mint vonat a láthatáron.

Nem bánom, ha lelkem elhagyod,

Úgyis mindegy, nincs esély.

Hisz nélküled biztos meghalok…

 

De lehet, egyszer meggyógyulok!

Begyógyul majd minden sebem,

Megváltozik minden gondolatom.

De forró hurkod nem enged,

Egy dolgot nem hagysz szabadon.

S ez a legfontosabb…

A szívemet nálad hagyom…

 

/2006. tél/


 

Nincs jövőm


Megfakult fénykép drága arcod,

Szívemből kitöröltem.

Megvívtam a harcot,

Minden erőmet beleöltem.

 

Nem szenvedek többé,

Nem hagyom, hogy bánts!

Szívem kemény kővé

dermedten megáll.

 

Könnyeimen át a holdfényt

Csillogó szemednek látom,

Nincs benned több reményem,

Felépítem új világom.

 

Nem tudom, mit tegyek,

Hogy ne így, egyedül legyek.

Zuhanok csak, de nem bánom,

A lelkedet magammal rántom.

 

Magammal rántom, s keményen

Hideg szívvel széttépem,

Könyöröghetsz, megteszem.

Ahogy te tetted az enyémmel.

 

Nem tudom megérteni,

Hogy tudlak még félteni?

Nem bírom tovább! Nincs erőm!

A múltam vagy, de hol a jövőm?

 

2006. december 18.



Nem nézek vissza…


Csonka szívem, csonka álmom,

Mint akasztott hulla,

Zokogva függ a rabláncon,

Életem a mélységbe hull ma.

 

Nincsen szívem, nincsen lelkem,

Nincsen vágyam, nincsen testem.

Édes szavad szörnyű hírt hoz,

Minden hangja öl és kínoz.

 

Elfeledtem az életet,

Melyben boldog voltam veled.

Elfeledtem arcodat,

Sötét, szép mosolyodat.

 

Elfeledtem szívedet,

Mely nekem sose nyílna meg,

Elfeledtem képedet

A tündöklő fényeket,

Melyek táncoltak arcodon,

Megcsillantak ajkadon.

Elfeledtem hangodat,

Mely mindig kínoz símogat.

 

Elfeledtem a kék eget,

Melyet szemedben látok,

Szenvedek,

Elvetted minden álmom.

 

Vége, most már elmegyek,

Minden remény elveszett.

Nincsen többé életem,

Nem nézek vissza, nem tehetem…

 

/2006. december 18./




 

Szólj hozzá!


2008.04.08. 18:51 Mse

kapcsolatok

Bevallom, néha egyáltalán nem tudok mit kezdeni az emberekkel. Én őszinte, egyenes embernek tartom magam, elutasítom az alakoskodást, kétszínűséget, igyekszem következetes lenni. Ezért nem igazán értek bizonyos dolgokat, helyzeteket, kapcsolatokat. Mert igen kellemetlen helyzetbe hoz, amikor valaki megkopogtatja a vállamat, majd megpuszil, mintha a legjobb barátnők lennénk már hátulgombolós korunk óta...
Az a helyzet, hogy ezzel a lánnyal én körülbelül általános hatodikban beszéltem utoljára, ugyanis akkor ment el gimibe. Vesztemre ugyanoda ahova két évvel később én is beiratkoztam. Ez alatt a négy év alatt, míg két osztályteremnyi távolságban koptattuk az egyik nagymúltú budai katolikus gimnázium ócska, zöld padjait és azokat a székeket, amelyekből kiálló szögek szaggatták nemzedékek nejlonharisnyáját, nem túlzok, egy bővített mondat se hagyta el egymás felé ajkunkat. Nem mintha ez zavart volna, hiszen az osztályharc szította középiskolai életben farkastörvények uralkodtak, így egy ilyen alsó kategóriás plázacica és jómagam (ide nem találtam megfelelő besorolást), nem érintkezhettünk volna, a kaszttörvények miatt. Bizony, aki Gucciban született, az nem vegyülhet az egyszerű pórnéppel, még ha mégoly butuska is. Én nem vágytam az övéi közé, nem tudtam volna vihogva, bugyit villogtatva tökéletesen eszméletlenre inni magam, hogy aztán másnap egy foghíjas, zselétől ragadó ifjú karjaiban ébredjek egy szebb napra. Persze, ez nem címkézés, csak eszembe jutott.
Tehát ezen érzékletes bevezető után, elképzelhető, hogy roppantul meglepett, mikor ez a leányzó, akivel négy éven át oly mértékig megvetettük egymást, hogy az arcunkat is elfordítottuk mikor találkoztunk (én ugyanis ismertem az alsós előéletét...), nevetgélve közli, hogy de jó, hogy találkoztunk, mi van velem. Én bevallom, zavarba jöttem, mert nem tudtam mit reagálni. Azt már csak udvariasságból sem mondhattam, hogy ezt szívesebben megosztanám az aluljáróban dolgozó mosdókezelő hölggyel is, így jobbára bele kellett mennem a játékba. Néhány sablon kérdés után (Hova jársz, mit tanulsz, tartod valakivel a kapcsolatot, stb...), viszonylag biztonságos terepre terelődött a beszélgetés fonala, vagyis a klasszikus, beszéljük ki a régi tanárokat irányába. Nem hiszem ugyanis, hogy más értelmesebb témát érdemben megvitathattunk volna. Majd jöttek a kínos kérdések:
- Nektek a francia volt a kötelező az angol mellet, ugye?
- Ööö...Hát nem.
- Az a magas fiú, akivel jártál?
- Nem, ő valaki más...
Szóval rettenetesen kínos volt az egész. Én nem értem, hogy a gimnázium zárt és kemény világából kikerülve, hogy felejtődhet el, mindaz, aminek békés, egyszerű burkában, lombikban nevelve felnőttünk? Nem lehetne, hogy azzal akivel nyilvánvalóan semmiben nem értetek egyet és eddig se beszéltetek soha, mert egyszerűen semmi közös nincs bennetek, simán levegőnek nézzétek egymást?? Ahogy már megszoktátok?

Persze ezzel nem azt mondom, hogy valakit örökre le kell írni, ha nem bírtad a suliban. Például, általánosban volt egy lány, aki a sznob C-be járt, akik énekkarosak voltak, mi meg csak gagyi és középszerű A-sok, így zsigerből utáltuk egymást, a már említett osztályharcos okokból. Aztán ugynabba a gimibe jött, ugyanabba az osztályba, és mivel ő volt az egyetlen ismerős arc, mellé ültem le az első napon. Elég pozitívan csalódtam benne, így négy éven át, a sok fiú mellett, ő volt az egyetlen lány, akivel összebarátkoztam. Pedig vele aztán még kevesebb dologban egyezünk, ha csak nem a komolyságunkban és céltudatosságunkban. Meg persze a szentimentalizmusunk...

Mindegy, én csak azt nem értem, hogy mért kell jópofáskodni, alakoskodni, mikor nyilván soha nem keressük majd egymást többé. És jólnevelt ember lévén, nem figyelmeztethetem, hogy saját szabályrendszerük alapján, nem érintkezhet egy érinthetetlennel. Lehet, hogy egy kis kalandra vágyott...

1 komment


2008.03.26. 23:21 Mse

A becsület ára

Elfojtott érzelmek, ki nem mondott dolgok. A reklám után.
Hát nem őszinte?Azt mindig sejtettem, hogy az emberségnek sajnos nincs alsó határa, de az Igazság ára valahogy pontot tett a meggyőződésemre.
Sanyi ül a székben, szemben a halálosan komoly Jakupcsek Gabriellával, aki nemes hivatástudata teljes birtokában, bátran néz szembe a titkokkal. A három hozzátartozó széke közül az egyik üres. Ja, ők azért vannak, hogy még izgibb legyen amikor a sok szerencsétlen bevallja, h nem is nő vagy nem is férfi. Ugye a hatás kedvéért.
Na de Sanyi. 40-es ápoló, vagy mittudomén mi, az nem is olyan érdekes. 2 gyermeke van, felesége. A feleség széke üresen áll. Talán nem akart részt venni önkéntes megalázásában?
Mindegy, mennek a kérdések.
-Megbízik a barátaiban? - Ásítás a közönség soraiban, hisz ők Való Világon, meg mexikói sorozatokon nevelkedtek. Ki nem szarja le? Mindegy, a kis hős persze igennel válaszol. Nagy meghatódás, taps, a válasz igaz.
-Elégedett a felesége a szexuális teljesítményével? - Itt már Gabriellánk szeme is felcsillan, csak kihúzunk valami nézettségfokozót ebből a szemüveges egérből. A válasz: nem. Gabriella nem éri be ennyivel, mintha a meglepett közönség szólna a száján át. Tovább faggatózik.
-Megcsalta már a feleségét? - Itt már a sötét stúdió ellenére is, a Balázs-showban kezdjük érezni magunkat. A nép egyszerű gyermeke igennel felel, Mindenki tapsol. Gabriella letöröl egy izzadságcseppet, ezek már nem kapcsolnak el... Sanyink pedig örül, mert már nyert is 100.000. forintot.
-Negyedik forduló, tizennyolcadik kérdés: Ön homoszexuális? - A közönség itt már felhördül, alig várják, hogy kiderüljön az IGAZSÁG! Persze igen a válasz. Mindenki önfeledten tapsol a hősies coming out után. 1.000.000. forint. Sanyi Jakupcsek szemében megértést vél felfedezni. A nyomorult. Pedig csak az a fránya nézettség...
És így tovább, "-Jobban szereti a családját, mint saját magát?-Igen!", "-Vannak titkos szexuális fantáziái?-Igen!", egészen az utolsó kérdésig:
-Ha változtathatna a nemi vonzódásán, megtenné? -Nem!
Fanfár, családi filmekbe illő hősi zene, Sanyi 10 millió forintnál megáll. Könnyek közt, lassítva öleli meg barátait, a közönség lelkesen asszisztál a komédiához.
Jobban szereti a családját magánál? Ja, hogy a srácok nem tudták, hogy meleg? Üsse kő, jobb is a tévéből értesülni az ilyesmiről...
Sanyi azért maradt a feleségével, hogy a gyermekei boldogan nőjenek fel, pedig 9 éve tudja, hogy más.

Mindössze fél óra alatt megtudtuk Sanyi összes kis titkát, a nézettség megugrott, az emberek imádnak más nyomorán szórakozni. Nem baj Sanyi. Nyertél 10.000.000. forintot. MIndenki boldog. Sanyi a pénzzel, a csatorna vezetői a még több pénzzel, amit a köztes reklámokból bekszáltak, a kedves, figyelmes jótét lélek Gabriella népszerűsége növekszik.
Egy boldog, rózsaszín cukormáz alatt megbúvó rémségek cirkusza az egész média. Nem különbözik a régi idők cirkuszától, ahol a torzszülötteket rács mögött mutogatták.
De hát ezt senki nem láthatja, hiszen a póráz másik végéről, kenyérhéj-alamizsnaként bedobják a rácsok közé azt a tízmilliót. Az emberségükért cserébe.

És az élet megy tovább.

1 komment


2008.02.21. 20:09 Mse

évfordulók

Olyan jó boldognak lenni. Tavaly több nagy vízválasztó is volt az életemben, leérettségiztem, végre egyetemre járhatok, de ami a legfontosabb, Igazán Szerelmes lettem. Ez nem amolyan szentimentális érzelgősség, hiszen 12 hónap alatt aztán megszokja az ember a párját. Rengeteget köszönhetek neki, köszönhetünk egymásnak.
Amint arra már korábban utaltam, úgy érzem kezdek beérni, kezd kialakulni a végleges gondolkodásom, egyéniségem, és ebben nagyon nagy szerepe volt a páromnak is. Mivel Ő minig 2 lábbal a földön áll, racionális és határozott (nagyjából az én ellentétem, aki szeleburdi, álmodozó és hangulatember vagyok), sokat tanultam tőle és kicsit le is higgadtam. Olyan ritka kincset találtam benne, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. Kiegyensúlyozott lettem, és imádok fiatal lenni, élni, művelődni és némi viszontagság után megtaláltam a hitemet is, ami komoly biztonságérzetet nyújt minden bajban.
Különleges év volt ez veled Danek, izgalmas, gyönyörű, és nagyon komoly is. Jó dolog olyan ember mellett lenni, aki feltétel nélkül szeret, komolyan vesz. Akivel lehet előre tervezni, ahol nincs árulás, hazudozás és csalódás. Azt mindig tudtam, hogy nem tudnék úgy élni, hogy folyton cserélgetem a pasikat, és sose gondolok komolyan egy kapcsolatot se. Régimódi lány vagyok, idő, míg megszeretek valakit annyira, hogy meg tudjam nyitni előtte a szívemet. Ezért is fontos számomra, hogy vakon megbízhatom abban akit a legjobban tisztelek és szeretek a világon.
Tisztelet. Hát igen, ez már nem divatos. Ahogy a becsület, a hűség, őszinteség sem. Bevallom, néha szeretnék kb 100 évvel korábban élni. Mert utálom, hogy olyan világban kell élnem, ahol sárba taposnak mindent ami valaha érték volt, hogy a Balázs-show a kultúra, meg a Méret a lényeg című örökérvényű német klasszikus. Próbálok viccelni, de valójában belefacsarodik a szívem a gondolatba, hogy a leendő gyermekeim olyan világban éljenek, ahol a szex és a pénz az Isten, ahol az éjszakáink jobbak mint a nappalaitok, ahol nem kell aggódnod, hogy őszinte emberrel és valódi érzelemmel találkozhatsz. Gyalázat ami itt folyik élet címen. Hajszolják a kielégülést és senki nem látja, hogy milyen sekélyes a nyomorult kis életük. Emiatt tesz olyan nagyon boldoggá, hogy megtaláltam, talán az utolsó, lovagot. Aki igenis erkölcsös (nem kell nevetni ám ezen a kifejezésen), komoly, őszinte, intelligens, határozott, az elveit nem adja fel semmiért, vagyis ízig-vérig férfi. Legalábbis én így látom a Férfit. Olyan társat, akire lehet építeni, akár egy életet. Több Ő nekem, mint szerelem, mert nagyon-nagyon tisztelem és becsülöm őt. Ő egyben a legjobb barátom is. Emiatt állandóan ösztönöz, hogy egyre jobb és jobb ember legyek, hogy törekedjek a jóra.
Az évfordulónk, pedig csodálatos volt, igazán ünnepire sikerült. És megint éreztem azt a boldog izgalmat, mint az első csók után, és bizony görcsbe rándul ma is a gyomrom, ha a közös dalunkat (A.Cooper-Poison) hallgatjuk.

Gyermeki lélek, ártatlan évek,
Rég elmúltak már.
Álmaim fénye izzik az éjben,
Hívogat, egyre csak vár.
Lüktet a vérem, szabadnak érzem
A máskor oly gyötrő magányt.
Tengerkék ég ragyog fenn,
És egy angyal néz le rám.

Nem hittem, hogy élhet egy mese,
Hogy léteznek angyalok.
Tudom, teljesen más voltam régen,
De itt vagy, és én is itt vagyok.
Rég, a sűrű bársony éjben
Angyalszárnyakon
Rám néztél a sötétben,
Egy mosollyal szép arcodon.

Megkaptalak, a sors hozott
Vezess engem, én vállalom.
Messzire dobom a gondokat,
És nevetek csak a halálon.

Átölelsz és elhozol
Egy gyönyörű új világot,
Ahol érett minden gyümölcs,
És ragyognak a virágok.

A döntés már az enyém régen,
Kezedbe adom az életem.
Tudom, álomból épült vár
Lehetnél, de én hiszek Neked.

/Alhana/
Kocham Cię, Daniel.

Szólj hozzá! · 1 trackback


2008.01.28. 19:00 Mse

új bábeli torony

Nem írtam még le, miért ezt a címet választottam.
Nem szeretem direkt kínozni magam, de néha kényszerítem a tudatomat, hogy átgondoljam az életemet, és azt a századot, amit magunk mögött hagytunk vagy azt aminek a hajnalát éljük. Cél nélkül éljük az életünket, nem maradt bennünk erő, nem akarjuk jobbá tenni a világot. Kiélvezzük a pillanatnyi örörmöt, de a léleknek nem nyújtunk semmit. Miután leéltük a nekünk adott életet csönben sorvadunk el, talán számot vetve az értéktelenül elpazarolt évekkel, talán nem. Süketen és vakon jár-kel az ember, és már csak a fajunk által adott vonások kötnek össze. Isten-arcunk mögött nem maradt semmi. Egy bábeli torony az élet, ember elmegy az ember mellett, nem is értjük többé egymás beszédét. Mikor az emberiség megölte magában Istent, elszakadt valami, megtört az a fénysugár ami összekötött mindannyiunkat. És most, a modern EMBER akinek nem kell vezető, aki a sorsát maga irányítja röghöz kötöttebb, mint valaha. A tekintete üres, nem világítja már meg semmi a jövőjét. Létezik, de nem él. Falakat von maga köré, s ezen falak sötét árnyékában vegetál. Új isteneket választott magának, de azt már nem látja, hogy ezektől ugyanolyan függő és az életének sem ura többé.
Hogy mi indította el bennem ezt a gondolatot? Az a mély, vallásos élmény ami ma ért el, egy film kapcsán. A Karol segített megérteni a 20. század legnagyobb egyéniségét és vezetőjét. Ez az elsöprő erejű film, hihetetlen katarzissal, Piotr Adamczyk magával ragadó alakításában olyan erővel zúdította rám a vakságomat megtörő fényt, hogy észre se vettem, amint hullani kezdtek a könnyeim. Nem is magától a filmtől, hanem a felismeréstől,  hogy a hit fontos dolog, szinte mindennél fontosabb. Az ember hittel teremtetett és ha ezt kitörli a lelkéből, az mindig csonka marad. Ezt az űrt próbálja kitölteni, a vágyai pillanatnyi kielégülésével. Eddig is volt hitem, de most pillanatok alatt átértékelődött bennem minden.
Karol volt a híd, ami segített ledönteni a falakat és újra összekötni az embert az Istennel. Ő volt az aki megújította a katolikus vallást, aki kitört Castel Gandolfoból, és saját kezével indult összefércelni azt a bizonyos szakadást. Nem állta útját se tenger, se hatalmak, se bérgyilkosok. És az ő történelmiségét nem szabad veszni hagyni. Én sem értettem meg igazán, egészen máig. És rájöttem, hogy nem véletlenül a fiatalokat tartotta a jövőnek. Mert tényleg rajtunk múlik, hogy milyen lesz ez az új évszázad, és a mi felelősségünk az, hogy milyen világot teremtünk. És most kell választani. Hagyjuk-e hogy az értéktelen és értelmetlen életünk napról napra rövidüljön? Támogassuk ezt a féktelen pusztítást, ami végbemegy a lelkünkben és ezzel is lökjük még mélyebbre a fajunkat, mígnem az emeriség dicsősége csupán szégyenfolttá zsugorodik a történelem nagy palettáján?
Egy emberöltő az egész világ szempontjából csak egy perc. De ezt az egy percet mindenki megkapja és ezzel kellene okosan bánni. Karol fogta meg a sötétben tapogatózó kezünket, hogy elindítson azon az úton, amelyen haladva esély kapunk egy tartalmasabb életre. És lehet, hogy évezredek múlva senki nem fogja tudni ki volt Karol Wojtyła, de amit ő elindított, fejlődhet, és erősödhet, ha teszünk érte. Nem szabad, hogy az Ő munkája nyom nélkül eltűnjön.

"Szép ez a világ, érdemes harcolni érte" (Hemingway)

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben egész délután. És ahogy meg is írtam, ide akartam ültetni belőlük néhányat, hátha majd egyszer visszanézve megint átélem azokat a pillanatokat. Hogy valamiféle keretet adjak az érzéseimnek, Babits Mihályt hívom segítségül:

"Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik
szívben még Jónás szava kicsirázik
mint a jó mag ha termőföldre hullott,
s pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt.
S gondolta: "Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, míg láng lesz belőle;
bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más"
...

Bizd azt reám, majd szétválasztom én.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi
az én szájamban ugyanazt jelenti."


1 komment · 1 trackback


2008.01.25. 00:07 Mse

coepitum

23:27

Azt hiszem minden ember életében eljön az az idő, mikor valahogy rálel önmagára. Mikor végre adhat egy célt az életének, mikor kialakul az egyénisége. A fiatalságom teljes önhittségével állítom, hogy azt hiszem számomra eljött ez a pillanat.
Két nagy vízválasztóhoz is érkeztem 2007-ben.
Az első, hogy megkaptam azt az esélyt, amiért annyit dolgoztam és amire úgy vágytam. Lehetőséget kaptam, hogy azt tanulhassam, ami nemcsak a legjobban érdekel a világon, de megmozgatja a fantáziámat, a gondolataimat, a szívemet is. Ez pedig nem kis szó ma, az intellektuálisan agyonterhelt társadalmunkban. Itt pedig köteles vagyok megemlíteni az én mentoromat, Balla tanárurat, aki akkor, tizedikes koromban ébresztett rá arra, hogy a művészet már nem maradhat ki az életemből. Ő említette először: tehetségem van hozzá. Az ő támogatásával választottam egyetemet, érettségiztem művészettörténetből. Bizony, az első rajzórán a gimiben, szerelem volt első látásra. Ami pedig végleg elszakíthatatlanná tette a köteléket köztem és a művészet között, Grünewald Isenheimi oltára volt. Szinte spirituális élmény volt. Hálás vagyok Istennek azért, amiért tudom, hogy mi akarok lenni. Ez meghatározza azt a jövőbeni célt, amit el fogok érni, amiért érdemes küzdeni, ami valahogy biztonságérzetet is ad.
...
Mikor először kitettem a lábam a PPKE BTK vasúti megállójában tudtam, hogy ide akarok járni. Ez az a hely, ami az egész lényével támogatja és inspirálja a gondolataimat. Mint egy külön világ, ahová kilépsz, mikor elhagyod a meseszép, kék kárpittal bevont, meleg Desiro vonatot. Jó ilyen emberek, ilyen fiatalok között lenni. És jó ennyi új barátot, havert, ismerőst szerezni. A PPKE varázslata abban áll, hogy bármennyi időt is töltesz el ott, sosem vagy egyedül. De ha néha mégis, akkor feltöltődhetsz az épület, a közösség lüktető, soha nem pihenő forgatagából.
...
Bevallom, sosem voltam éltanuló. A gimiben az irodalmon, a történelmen és a rajzon kívül soha nem volt igazán jó jegyem. De néha még ezekből se. Ezért is lepődtem meg, hogy az egyetemen viszont minden órát nagyon élvezek. Sőt, még a keserves vizsgaidőszakban is szinte tudásszomjasan ültem le a reneszánsz, vagy az építészet tanulásának. Persze lehet, hogy csak az azóta láblógatással töltött napok cukormázas derűje szépítette meg ezeket a pillanatokat... De igenis, minden stréberség nélkül kiáltom büszkén a monitornak: Én bizony sajnálom, hogy hiányoztam néhány óráról, mert imádom amit tanulok és életemben először tényleg tudni is akarok!
A második, hogy rátaláltam arra az emberre, aki tényleg a társam. És nem a Mónika-show értelemben, hanem tényleg a lelki társam. Róla nem írhatok sokat, mert az érzéseimet nem könnyű szavakba önteni. És igazából nem is itt van a helye annak, hogy ezt a gyönyörű, együtt töltött évet méltassam. 

23:56

Ezekből levonva a konklúziót, azt hiszem, rendben vagyok. Az elmúlt egy-két év olyan szellemi, lelki inspirációt nyújtott, amire már nagy szükségem volt. Nem tudom, hogy mi vár rám, de amiket ezalatt tapasztaltam, akiket megismertem, bizonyára segítenek majd. És örülök, hogy vannak az életben kemény próbák és buktatók, és itt segítségül hívom egy tanárom esztétika órán elhangzott bölcsességét:
"aki úgy boldog, hogy sosem kellett sírnia, az a megvigasztaltatás boldogságától megfosztatik"

2 komment


süti beállítások módosítása