Nowa Wieża Babel

Szeretlek

 

Hiába száll a szomorú ének,

Mégis elfog valami szép öröm.

Minden hideg éjjel,

Mikor a szívem kerékbe töröm.

 

Kerékbe töröm, vérem ömlik,

Vágy kínoz, s ha kivérzek, meghalok,

Ott leszek előtted kiterítve,

Sötét, jeltelen ravatalon.

 

Jöjj, egy csokor száraz rózsát

Dobj élettelen testemre,

De ne nézz rám,

Csak taposs széttépett lelkemre.

 

Bűnöd én vagyok!

Itt fekszem, halott mementója

tettednek, Hideg arcom,

Szemem fagyott,

Vádlón rád ragyog.

 

Mint villám csaptál belém,

Izzó, barna szemeddel!

De minden vihar tovább áll,

Tedd te is, ne törődj a lelkemmel.

Neked én semmi vagyok,

Nekem te a minden!

Borzasztó a fájdalom,

Tőrként döfsz át engem!

 

Remélem, hogy meghalok…

Szívem űrt hagy a földön.

Hogyha benned nem és boldog vagy,

Téged is megöljön!

 

…

 

De a kínzó vágyak elmúlnak,

A savas könnyek elfolynak.

A semmiben állok egyedül,

Szembenézek veled rendületlenül,

Nem félek többé, csak szenvedek.

Mert nem megy, hogy meggyűlöljelek.

 

Te vagy a tiszta fény!

Életet adsz, véredből iszom!

De nem! Nem hagyod, hogy éljek.

Minden csókod rágalom!

Bőröd bársony szögesdrót,

Ahogy húsomba tép, kínzol, szenvedek.

Megőrülök, de még többet akarok

belőled, Erről nem tehetek!

 

Vasláncon rángatsz, megalázol, tépsz!

De nem bánom, mert

Minden perc, mit velem töltesz,

Nekem aranyat ér.

Testemből, lelkemből ömlik a vér,

De tudom, mindent odaadnék,

Ha csak egy napra is,

Az enyém lehetnél…

 

Egyszer, ha ölelnél!

Csak egyszer, ha szeretnél!

Csak egy darabot hasíts nekem szívedből!

Nem bánom, ha bántasz, kínzol,

Csak ne nézz így, rajtam keresztül!

 

Legyen egy szép éjszaka, egy álom,

Mikor kívánsz, megkapsz és

Átgázolsz rajtam, mint vonat a láthatáron.

Nem bánom, ha lelkem elhagyod,

Úgyis mindegy, nincs esély.

Hisz nélküled biztos meghalok…

 

De lehet, egyszer meggyógyulok!

Begyógyul majd minden sebem,

Megváltozik minden gondolatom.

De forró hurkod nem enged,

Egy dolgot nem hagysz szabadon.

S ez a legfontosabb…

A szívemet nálad hagyom…

 

/2006. tél/

 

Nincs jövőm

Megfakult fénykép drága arcod,

Szívemből kitöröltem.

Megvívtam a harcot,

Minden erőmet beleöltem.

 

Nem szenvedek többé,

Nem hagyom, hogy bánts!

Szívem kemény kővé

dermedten megáll.

 

Könnyeimen át a holdfényt

Csillogó szemednek látom,

Nincs benned több reményem,

Felépítem új világom.

 

Nem tudom, mit tegyek,

Hogy ne így, egyedül legyek.

Zuhanok csak, de nem bánom,

A lelkedet magammal rántom.

 

Magammal rántom, s keményen

Hideg szívvel széttépem,

Könyöröghetsz, megteszem.

Ahogy te tetted az enyémmel.

 

Nem tudom megérteni,

Hogy tudlak még félteni?

Nem bírom tovább! Nincs erőm!

A múltam vagy, de hol a jövőm?

 

2006. december 18.

Nem nézek vissza…

Csonka szívem, csonka álmom,

Mint akasztott hulla,

Zokogva függ a rabláncon,

Életem a mélységbe hull ma.

 

Nincsen szívem, nincsen lelkem,

Nincsen vágyam, nincsen testem.

Édes szavad szörnyű hírt hoz,

Minden hangja öl és kínoz.

 

Elfeledtem az életet,

Melyben boldog voltam veled.

Elfeledtem arcodat,

Sötét, szép mosolyodat.

 

Elfeledtem szívedet,

Mely nekem sose nyílna meg,

Elfeledtem képedet

A tündöklő fényeket,

Melyek táncoltak arcodon,

Megcsillantak ajkadon.

Elfeledtem hangodat,

Mely mindig kínoz símogat.

 

Elfeledtem a kék eget,

Melyet szemedben látok,

Szenvedek,

Elvetted minden álmom.

 

Vége, most már elmegyek,

Minden remény elveszett.

Nincsen többé életem,

Nem nézek vissza, nem tehetem…

 

/2006. december 18./