Nem írtam még le, miért ezt a címet választottam.
Nem szeretem direkt kínozni magam, de néha kényszerítem a tudatomat, hogy átgondoljam az életemet, és azt a századot, amit magunk mögött hagytunk vagy azt aminek a hajnalát éljük. Cél nélkül éljük az életünket, nem maradt bennünk erő, nem akarjuk jobbá tenni a világot. Kiélvezzük a pillanatnyi örörmöt, de a léleknek nem nyújtunk semmit. Miután leéltük a nekünk adott életet csönben sorvadunk el, talán számot vetve az értéktelenül elpazarolt évekkel, talán nem. Süketen és vakon jár-kel az ember, és már csak a fajunk által adott vonások kötnek össze. Isten-arcunk mögött nem maradt semmi. Egy bábeli torony az élet, ember elmegy az ember mellett, nem is értjük többé egymás beszédét. Mikor az emberiség megölte magában Istent, elszakadt valami, megtört az a fénysugár ami összekötött mindannyiunkat. És most, a modern EMBER akinek nem kell vezető, aki a sorsát maga irányítja röghöz kötöttebb, mint valaha. A tekintete üres, nem világítja már meg semmi a jövőjét. Létezik, de nem él. Falakat von maga köré, s ezen falak sötét árnyékában vegetál. Új isteneket választott magának, de azt már nem látja, hogy ezektől ugyanolyan függő és az életének sem ura többé.
Hogy mi indította el bennem ezt a gondolatot? Az a mély, vallásos élmény ami ma ért el, egy film kapcsán. A Karol segített megérteni a 20. század legnagyobb egyéniségét és vezetőjét. Ez az elsöprő erejű film, hihetetlen katarzissal, Piotr Adamczyk magával ragadó alakításában olyan erővel zúdította rám a vakságomat megtörő fényt, hogy észre se vettem, amint hullani kezdtek a könnyeim. Nem is magától a filmtől, hanem a felismeréstől,  hogy a hit fontos dolog, szinte mindennél fontosabb. Az ember hittel teremtetett és ha ezt kitörli a lelkéből, az mindig csonka marad. Ezt az űrt próbálja kitölteni, a vágyai pillanatnyi kielégülésével. Eddig is volt hitem, de most pillanatok alatt átértékelődött bennem minden.
Karol volt a híd, ami segített ledönteni a falakat és újra összekötni az embert az Istennel. Ő volt az aki megújította a katolikus vallást, aki kitört Castel Gandolfoból, és saját kezével indult összefércelni azt a bizonyos szakadást. Nem állta útját se tenger, se hatalmak, se bérgyilkosok. És az ő történelmiségét nem szabad veszni hagyni. Én sem értettem meg igazán, egészen máig. És rájöttem, hogy nem véletlenül a fiatalokat tartotta a jövőnek. Mert tényleg rajtunk múlik, hogy milyen lesz ez az új évszázad, és a mi felelősségünk az, hogy milyen világot teremtünk. És most kell választani. Hagyjuk-e hogy az értéktelen és értelmetlen életünk napról napra rövidüljön? Támogassuk ezt a féktelen pusztítást, ami végbemegy a lelkünkben és ezzel is lökjük még mélyebbre a fajunkat, mígnem az emeriség dicsősége csupán szégyenfolttá zsugorodik a történelem nagy palettáján?
Egy emberöltő az egész világ szempontjából csak egy perc. De ezt az egy percet mindenki megkapja és ezzel kellene okosan bánni. Karol fogta meg a sötétben tapogatózó kezünket, hogy elindítson azon az úton, amelyen haladva esély kapunk egy tartalmasabb életre. És lehet, hogy évezredek múlva senki nem fogja tudni ki volt Karol Wojtyła, de amit ő elindított, fejlődhet, és erősödhet, ha teszünk érte. Nem szabad, hogy az Ő munkája nyom nélkül eltűnjön.

"Szép ez a világ, érdemes harcolni érte" (Hemingway)

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben egész délután. És ahogy meg is írtam, ide akartam ültetni belőlük néhányat, hátha majd egyszer visszanézve megint átélem azokat a pillanatokat. Hogy valamiféle keretet adjak az érzéseimnek, Babits Mihályt hívom segítségül:

"Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik
szívben még Jónás szava kicsirázik
mint a jó mag ha termőföldre hullott,
s pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt.
S gondolta: "Van időm, én várhatok.
Előttem szolgáim, a századok,
fujják szikrámat, míg láng lesz belőle;
bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.
Jónás majd elmegy, de helyette jő más"
...

Bizd azt reám, majd szétválasztom én.
A szó tiéd, a fegyver az enyém.
Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi
az én szájamban ugyanazt jelenti."